Hivatalossá vált, hogy az első Star Trek reboot film rendezője, J.J. Abrams ül ismét a rendezői székbe. A rajongók tehát fellélegezhetnek miután Abrams megegyezett a Paramount stúdióval és bejelentette, hogy a hónap végére már el is készül a forgatókönyv így előreláthatólag decemberben már el is kezdődhet a forgatás. Az első reboot 150 millió dollárba került és világszerte 385 millió dollárt hozott. A film premierjére 2012 június 29-én került volna sor, azonban a film rendezője körüli bizonytalanság miatt a stúdió a G.I. Joe 2-t rakta be az időpontra, így valószínű, hogy csak 2013-ban mutatják be a folytatást.